Kid with toothbrush

A fogmosási rutint már a baba pici korától érdemes beépíteni a napjába – akár az első fogak megjelenése előtt! Ez azt jelenti, hogy már az újszülött korban is elkezdheted letörölni az ujjaddal az ínyén lévő lerakódásokat. Ez nem csak az ínyének tesz jót, hanem fel is készíti a babát majd az első fogmosásra.

0-2 év között

Körülbelül hat hónapos korban múlva bújik ki az első tejfog. Ekkor már el lehet kezdeni használni a baba első fogkeféjét! A 0-2 éves korosztálynak készült Jordan babafogkefe segít hozzászoktatni a picit a fogmosáshoz, miközben mindkettőtök számára a lehető legkellemesebbé varázsolja az élményt. Erős, kontrasztos színekkel, a kis kefefej puha sörtékkel és ergonomikus fogással készült.

A pici kefe sörtéin egy színes terület is látható, amely megmutatja, hogy mennyi fogkrémet kell használni egy 0 és 2 év közötti gyermek esetében. Ez általában egy borsónyi mennyiséget jelent. A kicsik ebben az időszakban szinte mindent megrágnak, mivel a rágóstimulus segíti a kis fogak előbújását. Emellett tanácsos minél előbb bevezetni a gyermek életébe a napi szájápolás rutinját. Amint előtörnek az első tejfogak, azok igénylik a mechanikai tisztítást, vagyis hogy a felszínükről a lepedéket dörzsöléssel távolítsuk el.

A fogkefe nyelét úgy terveztük meg, hogy azt a szülő és gyermek is biztonságosan tudja fogni, és rágókaként is funkcionál. Ennek rágcsálása enyhítheti a kisbabák fogzási fájdalmát, amelyet gyakran viszkető fogínnyel párosul. Ezenkívül a fogkefe egy rövid nyakkal rendelkezik, amely megakadályozza, hogy fogmosás közben a fogkefe túl messzire menjen be a pici szájába.

3-5 év között

A 3-5 éves korosztály számára a legfontosabb, hogy tudatosítsuk a szájápolás fontosságát, és aktívan vonjuk is be őket ebbe a folyamatba.

Ez azt jelenti, hogy ők maguk mossák meg a fogaikat (amint a gyermek tud köpni, alkalmazhatók különféle gyermek fogkrémek). Elengedhetetlen azonban, hogy a szülő minden alkalommal szintén megmossa a gyermek fogát. Hiszen bármennyire is lelkes egy-egy lurkó (és ebben erősítsük, dicsérjük is!), nem rendelkeznek megfelelő kézügyességgel, ún. finommotorikával ahhoz, hogy a nehezebben elérhető kritikus fogfelszíneket alaposan megtisztítsák.

A Jordan 3-5 éveseknek készült fogkefe kicsi fejjel, puha sörtékkel készült, amely biztosítja a tejfogak gyengéd tisztítását. Ez a fogkefe is rendelkezik fogkrémmennyiség-jelzővel, így mindig tudhatod, pontosan mennyi fogkrémet kell használni a fogmosás során.

6-9 év között

A 6-9 éves korosztályban elkezdődik a tejfogak leváltódása, megjelennek az első maradó fogak, ez az ún. vegyes fogazati időszak eleje. A szakmai ajánlás szerint a szülőnek addig kell a gyermeke fogait mosnia, amíg nem tanul meg kurzívan, vagyis folyóírással írni. Ugyanis addigra alakul ki a gyermek olyan finommotorikája, hogy megfelelő módon tudja tisztítani a fogfelszíneit. Nagy jelentősséggel bír tehát, hogy fiatalabb korban tudatosítsuk a szájápolás fontosságát és azt, hogy ez egyszer majd az ő önálló feladatuk lesz.

Mivel ebben az életkorban a gyermekek fogai különböző méretűek, ezért a nekik készült fogkeféknek több sörtékre van szükségük, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni az egyenetlen fogfelülethez. A Jordan 6-9 éveseknek készült fogkeféket ezért kerek, sűrű sörtékkel készítetjük, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak. Ezen kívül a sörtéket úgy terveztük meg, hogy biztosítsa az őrlőfogak és a fogak és az íny közötti nehézen elérhető területek lehető leghatékonyabb tisztítását.

Jordan Kids Toothbrushes

Fenntartható megoldás

Ha fontos számodra a környezetvédelem, akkor előszeretettel ajánljuk a Jordan Green Clean Kids fogkefét 5-10 évesek számára. Nagyszerű választás lehet azoknak az idősebb gyerekeknek, akik még elég fiatalok ahhoz, hogy kisebb fogkefefejre van szükségük, de már elég idősek ahhoz, hogy ne igényeljenek színes figurákat vagy mintákat a fogkefén. És természetesen ideális azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei a Green Clean kefét használják. Ugyanis a Green Clean Kids fogkefe lehetővé teszi számukra, hogy lemásolják szüleik helyes fogmosási szokásait, és gondoskodjanak a környezetvédelemről is.

A Green Clean felnőtt fogkefékhez hasonlóan a Green Clean Kids fogkefe nyele is 100% újrahasznosított műanyagból készül, míg a sörték egy megújuló forrásból (ricinus növény rostjaiból). Újrahasznosított papírcsomagolással található meg a boltok polcain.

A szöveg szakmai részében dr. Radánovics-Nagy Dániel fogorvos volt a segítségünkre.

Kapcsolódó cikkek

Újrahasznosított műanyag a szájápolási termékekben

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minden termékünk újrahasznosított műanyagból készüljön. De vajon miért nem 100%-ban újrahasznosított műanyagból készült már most minden termék, és miért tart egyes…

Olvass tovább

Az ultrapuha sörtéjű fogkefe előnyei

Az ultrapuha sörtéjű fogkefe extra kíméletesek a fogakhoz és az ínyhez. Bár a fogmosás a jó szájhigiénia alapja, ez a rutin akár a fogak károsodásához…

Olvass tovább

Környezetbarát szájápolás - tippek, javaslatok

Nagyon sok olyan dolog van, amit a környezetbarát szájápolás érdekében Te is meg tudsz tenni, Az alábbi bejegyzésben ehhez adunk egy kis iránymutatót.

Olvass tovább