A fogaidon megtelepedő baktáriumok általában az elfogyasztott cukorból és ételből származnak, majd ott savvá alakulnak át. Ez a sav okozza a fogbetegségek jelentős részét, például a fogszuvasodást is. A szuvasodás épp úgy okozhatja a fogak érzékenységét, de fájdalom is jelentkezhet, ez azonban már csak a nagyobb lyukakra jellemző. A kisebb szuvasodások szokszor alattomosan, tünetek nélkül támadnak. Fogadd meg az alábbi pár tanácsot, és a fogak közötti fogszuvasodás elkerül majd téged!

Naponta legalább kétszer moss fogat

Felnőtteknek és gyerekek esetében is fontos, hogy naponta legalább kétszer mossanak fogat. A legjobb az, ha erre minden reggel és este kerül sor, és lehetőség szerint fluoridos fogkrémmel történjen a fogmosás. A miértjéről ebben a cikkben írtunk. A felnőtteknek általában sokkal több fluoridra van szükségük a fogaik védelme érdekében. Nekik a fluoridos fogkrém mellett ajánlos fluorid tartalmú szájvizet is használniuk.

A fogköztisztítás is legyen a napi rutin része

A fogköztisztítás is legalább olyan fontos, mint a fogmosás. Az ok nagyon egyszerű: a fogaknak öt oldaluk van, és fogkefével lehetetlen teljes felületüket megtisztítani. Fogselyemmel és fogpiszkálóval ugyanakkor könnyedén eltávolítható a lepedék, így megelőzhető a fogszuvasodás is.

Fogpiszkáló esetében is már számtalan opció áll rendelkezésedre. Léteznek műanyagból készült változatok, amelyek már úgy készültek, hogy anatómiailag is illeszkedjenek a fogak közé. A fából készült fogpiszkálókból is kapható már vékony és extra vékony is. Sokan azonban sajnos azt is elfelejtik, hogy van otthon fogpiszkálójuk és nem használják. Általában ezek ugyanis a konyhaszekrényekben vagy fiókokban lapulnak az étkezőasztal helyett, ahol szem előtt vannak.

Szokások, amit lehetőleg kerülj el

Lehet, hogy nem gondolnád, de a helyes szájápoláshoz hozzátartozik az egészséges és változatos étrend is. A folyamatos rágcsálás, evés azt eredményezi, hogy a fogak felszínén állandóan jelen lesz a fogszuvasodásért felelős sav. Gyümölcslé, cukros italok és szóda helyett víz fogyasztása is elősegítheti a fogszuvasodás elkerülését. Ezen kívül még érdemes rendszeresen meglátogatni a fogorvost vagy a dentál higénikust is. De ha az alábbi tanácsokat megfogadjuk, nagyon kicsi rá az esély, hogy bármi nagyobb problémát fognak találni.

Kapcsolódó cikkek

Egészséges íny: hogyan néz ki és mit kell érte tennünk?

Az egészséges íny nagy szerepet játszik abban, hogy megfelelő szájhigiéniával rendelkezzünk. Ezért ugyanolyan fontos, hogy gondoskodj róla, mint a fogaidról. Íme néhány fontos információ, hogyan…

Olvass tovább
Brush for dentures

Szájápolás műfogsor esetén

Ha egy vagy több fogadat műfogsorral kellett pótolni, attól függetlenül fontos, hogy megfelelő szájhigiéniai szokásokat tarts fenn. Ez segít elkerülni a további fogászati problémákat, és…

Olvass tovább

Terhesség és szájápolás

Valószínűleg babavárás közben a megfelelő szájápolás nem áll épp a fontossági sorrend elején. Viszont mégis azt kell mondjuk, hogy sokkal fontosabb, mint azt sokan gondolnák.…

Olvass tovább