A gyermek első tejfoga általában hat hónapos korban bújik ki. Bár ezek a fogak később kihullanak, mégis nagyon fontos részét képezik a kicsi szájápolásának, és a jövőbeli problémák megelőzése érdekében megfelelően kell gondoskodni róluk. Ezért nagyon fontos a kisbaba fogát mosni.

Miért is kell a kisbaba fogát mosni?

Először is fontos lehet szülőként tudni, hogy nem törvényszerűen hullik ki minden gyermeknél az összes tejfog. Ez azt jelenti, hogy előfordulhat olyan eset, hogy a kicsinek egyik vagy akár több tejfoga nem esik ki, hanem a szájában marad akár élete végéig, helyette nem nő maradandó vagy más néven csontfog.

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a tejfogak tulajdonképpen a maradandó fogaknak „ágyaznak meg” előre. Azáltal, hogy a tejfogak helyet foglalnak a csontfogak számára (amelyek végül a tejfogak helyére nőnek), azok egyenesebben és szabályosabban tudnak nőni, hiszen kijelölt helyük van a növekedéshez.

A tejfogak akkor is szuvasodhatnak, ha a kicsi egyébként (még) nem is eszik édességet és cukros dolgokat. A fogszuvasodás beszédzavarokat, tartós szájhigiéniai problémákat és még sok mást is okozhat. Ezért a legkisebbek fogainak mosása nagyon fontos a jó szájhigiénia, a tökéletes mosoly és az egészséges szájápolási szokások jövőjének megalapozása érdekében.

Hogyan mosd a kisbaba fogát

Egy kisgyermek számára a fogmosás teljesen új élmény! Ha segítesz gyermekednek megszokni, hogy naponta kétszer fogkefe legyen a szájában, az fontos lépés a jó szájhigiéniai rutin kialakításához. Ezért fontos, hogy a fogmosás már a kezdetektől fogva pozitív élmény legyen számára.

A gyerekek szeretnek maguk is kipróbálni dolgokat. Amikor elkezditek, nem kell olyan szisztematikusnak és részletesnek lennie, mint amilyen a saját fogmosási rutinod. Hagyd, hogy pici megfogja a fogkefét, játsszon vele, és akár próbálja megmosni a fogait vele – ez szórakoztatóbbá teszi számára az egész folyamatot! Figyeld meg majd, hogy egy idő után a kicsi alig várja majd a fogmosás idejét!

Teljesen normális viselkedés, ha a kisbaba esetleg elkezdi harapdálni a fogkefét (ami értelemszerűen megnehezíti a megfelelő fogmosást), hagyd neki, hogy folytassa. A fogkefére harapdálás ösztönös viselkedés, amely segít megnyugtatni a fogínyt, amikor az új fogak kezdenek áttörni az ínyen. Csak győződj meg arról, hogy olyan fogkefét válassz, amely puha, gyengéd és biztonságos az új fogak és az érzékeny íny számára. Ügyelj arra, hogy néhány havonta, vagy amikor a baba fogkeféjének sörtéi elkezdenek kopni, szerezz be újat számára.

6 tipp a kisbaba szájápolási rutinjához:

  1. Az első fog megjelenésekor azonnal kezdd el a kicsi fogát fluoridos fogkrémmel mosni. A gyermekek első fogai általában 6 hónapos koruk körül kezdenek kibújni, és 3 éves korukra általában már 20 tejfoguk van. Ügyelj arra, hogy kezdetben csak egy borsónyi adag fogkrémet használj.

 

  1. Segíts a kicsinek fogat mosni, és varázsold a tevékenységet szórakoztatóvá és pozitívvá. Amikor még kisbabák, megpróbálhatod énekléssel, tánccal vagy lelkesedéssel kísérni a rutint. Amikor már nagyobbak, próbáld meg elmagyarázni, hogy hogyan és miért kell fogat mosni. Ebben segítségedre lehet egy aranyos fogmosó dal, amely pont annyi ideig tart, ameddig fogat kell mosni.

 

  1. Naponta kétszer legalább két percig, reggel és lefekvés előtt, apró és gyengéd körkörös mozdulatokkal az íny mentén kell fogat mosni.

 

  1. Ne feledd, hogy a kisgyermekek nem tudnak köpni. Figyelj arra, hogy enyhe ízű fogkrémet válassz, ami az életkorának és a fogorvosotok szerint is megfelelő választás.

 

  1. A csecsemők számára fontos, hogy kíméletes, enyhe ízű és alacsony fluoridtartalmú fogkrémet válassz.

 

  1. Mivel a gyermekek kézügyessége és motorikus készségei kevésbé fejlettek, mint a felnőtteké, segítenie kell nekik a fogmosásában. A szakmai ajánlás szerint a szülőnek addig kell a gyermeke fogait mosnia, amíg nem tanul meg kurzívan, vagyis folyóírással írni. Ugyanis addigra alakul ki a gyermek olyan finommotorikája, hogy megfelelő módon tudja tisztítani a fogfelszíneit.

Ne feledd, hogy megfelelő mennyiségű fogkrémet használj – kisgyermekek esetében legfeljebb borsónyi mennyiséget

Kapcsolódó cikkek

Szájápolási rutin gyerekeknek

Nehéz lehet olyan szájápolási szokásokat kialakítani a gyerekek számára, amelyek megmaradnak. Lehet, hogy szülőként kreatívnak kell lenned, amikor arra ösztönzöd a gyerekedet, hogy vigyázzon a…

Olvass tovább

Tejfogak, avagy minden, amit tudnod kell róluk

Te tudod, mikor kezdenek kibújni az első tejfogak, és milyen sorrendben? Honnan tudhatod, hogy a megkezdődött a babánál a fogzás? Itt megtalálsz mindent, amit a…

Olvass tovább

Érzékeny fogak terhesség alatt

Egyes hölgyek azt tapasztalhatják magukon, hogy az áldott állapot alatt a fogaik nagyon érzékennyé válnak. Ez teljesen normális jelenség, viszont nagyon kellemetlen lehet. De szerencsére…

Olvass tovább